Svájci frank es magyarorszagi Forint

 

OTP BANK

Egyre közelebb a svájci frank a bűvös 3 évvel ezelőtti értékhez, a devizák közül a lengyel zloty erősödik kitartóan. Az európai tőzsdék ma is emelkednek, Amerika az év első 3 napján ralizott, klasszikus január-effektust láthattunk. A hazai tőzsdén a Mol emelkedik, az OTP gyengül, igaz, az utóbbi napokban nagyot ralizott.

Svájci frank es magyarorszagi Forint

Lehet, hogy pont három évvel az összeomlás napja után akarja elérni a svájci frank az eurónkénti bűvös 1,20-as szintet, ahol a svájci jegybank évekig el tudta érni, hogy ne erősödjön tovább az amúgy is rendkívül túlértékelt svájci deviza. 2015. január 15-én azonban a frank vételi hisztéria (nem kis része short pozíciók zárása volt) olyan méreteket öltött, hogy a jegybank megijedt, és hirtelen elmenekült, magára hagyva az általa addig mesterségesen befolyásolt árfolyamot.

Nos, azonnal be is következett az összeomlás, pontosabban nem a frank omlott össze: ellenkezőleg, az égig emelkedett. A befektetők omlottak össze, akik arra számítottak, hogy a svájci jegybank ígérete, miszerint mindenképp megtartja az 1,20-as limitet, amíg csak el nem múlik a vételi nyomás, komolyan vehető. Nos, ők hirtelen elképesztő veszteségeket szenvedtek, sokuk számláján többször akkora negatív egyenleg keletkezett, mint az eredeti befektetett összeg volt.

Akkor is sejthető volt, hogy a folyamat nem tart örökké, a frank csak addig erősödik, amíg az összes frankhitelt (főleg lakáshitelt) át nem váltják, és vissza nem tér az euró iránti bizalom. Ez azóta megtörtént, a paritás körüli értékről szépen elkezdett visszagyengülni a frank. Ez a folyamat tavaly fel is gyorsult, és az idei év kezdetén is folytatódott: eurónként 1,178-as értéket érte el a svájci deviza. Ez már igen közel van az egykor a jegybank által tartott szinthez, most úgy tűnik, a piac szépen helyreállítja azt, amit a jegybank nem tudott. Kíváncsian várjuk a nagy napot, amikor a monitron fevillan az 1,20-as érté.

Добавить комментарий

Ваш e-mail не будет опубликован. Обязательные поля помечены *